10. 12 évben egyszer
Visszaértünk a civilizációba, a lehetetlen zöldre festett szállásunkhoz. Lezuhanyoztunk, összepakoltunk, és jött a jól megérdemelt ayurvedikus masszás, amiből én a táposabbik verziót kértem – fejmasszázzsal kiegészítve – mivel akkor jött el az a pont mikor némi túlzással úgy éreztem a hasamtól a koponyáim tétjéig tele vagyok náthával. De arról fogalmam nem volt, hogy ők a fejmasszázst is olajosan csinálják. Így mikor kijöttem, azt éreztem, hogy a bőrömnek nagyon jól esik minden, ugyanakkor a hajam csimbókban lógott és csöpögött róla az olaj. Így kellett bepattanni a taxiba ami „baby elefánt” nézéssel együtt röpke öt óra alatt elrepített minket Maduraiba. Az autóban egy kicsit szunyókáltam (persze az ottani szunyókálás kicsit más mint a mi autópályánkon lévő szunyókálás) majd ébredeztem és mindenhol ugyanazt láttam. Utak, járművek, földek, majd kis városok, kis botokkal kis káosszal. Aztán egyre nagyobb lett a káosz, egyre több ökör szarva volt türkiz-re vagy pirosra festve így sejtettünk szépen lassan közeledik Madurai.
Aztán megérkezett Madurai. Én olyan káoszt esküszöm sosem láttam. Azt gondoltam ennél már nincs lejjebb, nincs tömöttem, nincs zajosabb, nincs koszosabb. (Pedig mindig van…) Nem helyeztem az előző levélben elég hangsúlyt arra, hogy a nemzeti park nagyon nyugodt volt. Olyan messze és olyan szigetelt volt mindenhol, hogy még a víz sem hozta el motorizáció zajait. A legmodernebb dolog, ami megtörte a néha a csendet mikor egy ember a kis bambuszhajón elevezett a táborunk mellett. Tipikusan az a hely, ahol egy városi ember megérzi mennyire idegen számára a természet. Innen hirtelen beérkezni Maduraiba akkora amplitúdójú mozgás amit szerintem nem tud az ember agya pillanatok alatt feldolgozni. Így megalkottam a tervet, hogy városban lévő mozgásom ki fog merülni a szálloda – taxi – templom – taxi – szálloda útvonalban. És ahogy a taxink elhajtott és integetett nekünk a srác úgy éreztem egyedül hagyott minket a Marson. Bementünk. Hajam ugye csimbókokban, fújom az orrom, alig láttam, ugyanis rég feladtam, hogy tisztára töröljem a szintén olajos szemüvegem, ami folyamatosan csúszott le az orromról és 20 másodpercenként tologattam vissza. Így állok a recepciónál mikor a fickó közli, nincs foglalásunk, és biztos összekevertük a szállodákat. Ilyen Norbinál nem fordulhat elő, így elindult a veszekedés, meg nincs hely, ami van sokkal drágább, sokkal rosszabb kategória, megnézettük a rendszerbe, a papírokon, nálunk mindenről volt igazolás csak erről nem, majd több mint negyed óra után egy fickó előhalász valamit és megtalálta a nevünket. Igaz azon a papíron francia állampolgárként szerepeltünk, de kis ügyekkel már nem akartunk foglalkozni.
Felmentünk, lezuhanyoztam hideg vízbe (meleg csak reggel volt), megmostam a hajam, egész jól összeszedtem magam, közben besötétedett, és gyakorlatilag tele mosollyal érkeztem meg a szálló tetejére az étterembe.
És most egy kis kitérő. Miért is jöttünk Maduraiba? Mikor terveztük az utat kb. 4 hetes programot állítottunk össze és ebből szépen lassan kiejttetünk ezt azt. Egyik ilyen dolog volt Hampi volt, egy híres romváros. Helyette lett Madurai. Ez Norbi döntése volt, és azért döntött így mert, itt található a Meenakshi Amman templom, ami nem csak azért érdekes, mert tipikus dél-indiai színes történetekkel teli templom együttes, hanem, mert máig egy híres zarándokhely és itt még él a vallás, és úgy gyakorolják ahogy több száz éve. E tekintetben maximálisan egyet értek vele, és mai napig kitartok a mellett, hogy jó döntés volt. Eddigi utazások során több hely, vagy épület nagyon tetszett, de mindig azok a dolgok voltak ránk igazán nagy hatással ahol valami esemény történt. Valami olyan, ami teljesen eltér attól amit megszoktunk, azaz teljesen kiesik a mi kultúránkból. Ezen felül – és ez nagyképűen fog hangzani – de „sajnos” mi már láttuk Angkort, (és én még Borobudurt is ide sorolom) melyek nem feltétlen a szó fizikai értelmében, olyan gigantikus építmények, melyek lecsökkentik azon „romok” számát amik igazán lázba tudnak hozni minket.
Felértünk az említett „rooftop” étterembe. Norbi leült, én nem bírtam megmaradni egy helyben, körberohantam a tetőteret és érdeklődve (nem véletlenül nem a gyönyörködve szót használtam) néztem körbe. Pillanatokon belül mellém állt az étteremvezető – aki még egy órája arról győzködött, hogy eltévesztettük a házszámot – mosolyog és elkezd nekem mesélni: „Hát ez a mi városunk, szállodánk és éttermünk. Ott a reptér, vonat és buszpályaudvar, és a szálló fényeit mivel ez a legmagasabb épület mindenhonnan látni lehet.” Ekkor megszólalt a müezzin. „Továbbá az Istenek is szeretnek minket és három világvallás által védve vagyunk.” Mutat a következő utcára, hogy itt a keresztény templom a másik sarkon az iszlám és ott messzebb a hindu. Hát igen, a hindu most nem annyira látszik az állványok miatt, mert 12 évben egyszer renoválják és ezek a munkák épp nyáron kezdődtek….” Mi van???????? Nézek Norbira, mint egy felmentő seregre, hogy fordítson nekem mert nem értek semmit. Biológiailag az játszódott le, hogy a fülembe bement a hang, végigment a hallójáratokon és az összes folyosón, majd döngetett az információ agyamba vezető utolsó kapun, az nagy nehezen kinyílt, és csak ott álltak és bámultak a lusta kis neuronok akik nem akarták bevinni az infót az agyamba. De idővel felfogtam. Hát így jártunk. Ezt megemészteni legalább fél óra volt. Pláne, hogy még Munnárban együtt vacsiztunk az egyik este Hollandokkal. Ők akkor már látták ezt a templomot és nagyon jókat meséltek. Volt a beautiful, great, huge, ernomous, wonderful, gyakorlatilag az összes csodára utaló jelzővel ihlették a helyet, de azt miért nem mondták, hogy állványok mögé van rejtve!!!!????? Ami még a pozitív hozzáállásomat bizonyítja, hogy mivel ez a komplexum úgy néz ki, hogy 12 gopuram veszi körül azaz ezek a gopuramok a díszes tornyok, azt gondoltam hátha egyenként renoválják őket, de nem. Egyszerre volt az összes betakarva. Kivéve egyet, belül a legkisebbet.
Ennek következtében következő nap nem rontottunk ki a szállodából azonnal templomot nézni és pihengettünk. Majd Norbi előszedi a Lonley Planetet és szembesültünk a nyitva tartással, így mégis csak rohantunk a templomba. Átküzdöttük magunkat a belépési procedúrán, az árusokon, eleget tettünk kb. 3 helyi család kívánságának és lefotózkodtunk velünk.
A templomban az nap a hinduknak egy speciális dashan ünnep volt, így hihetetlen dolgokat láttunk. Pl. még a templom előtt állt egy sor, valami áldásra várva, majd néha megjelent egy ember aki egy erre a célra szentesített helyen kókuszt tört. Láttunk embereket szép ruhában, leborotvált és sárgára festett fejjel, vagy a homlokukon fehér krétapor szerű festékkel. A templom belülről nem volt klasszikusan szép, de ennek ellenére az egyik legérdekesebb hely volt ahol valaha jártam. Mikor beléptünk egy szentélyt láttunk meg először, amire fentről megvilágított a napfény. Olyan volt mint mikor Indiana Jones rátalál a frigyládára. Közben minden apró helyen történt valami kis szertartás. Földre hasaltak és imádkoztak, máshol ültek a kövön és kis virágos szentélyeket rajzoltak a földre, melyre gyertyát tettek, valahol szentelt víz, valahol fehér porral kenték be magukat, égettek gyertyákat hasonlóan mint ahogy a keresztény templomokban láttuk. Tényleg hihetetlen volt, és nagyon nagy élmény, így azt mondtuk állvány, nem állvány, megérte ennyit utazni. Még a náthám is elállt arra a délutánra.
Gyakorlatilag mindent elfelejtettem, ami eddig bajom volt, így kitaláltam, hogy én tudok tájékozódni és sétáljunk haza. Hazasétáltunk. Sőt délután még egyszer kimentünk a városba. E két alkalommal rengeteg dolgot láttunk. Ahogy árulnak, vasalnak, és végigettünk mindent amiről úgy ítéltük meg, hogy esélyes lesz túlélni.
Mindennek ellenére ez a program volt az amiből a lehető legkevesebbet hoztuk ki. Részben ott volt a nátha, részben fáradtak és telítettek voltunk, túl nyugodt helyről estünk át ebbe zsúfolt városba, jól esett volna egy kis pihenés semmit tevés. Illetve több idő, míg akklimatizálódunk az új körülményekhez. Itthon tudtuk meg, hogy délután fáklyákkal vannak kivilágítva a templom belső folyosói és utólag nagyon sajnáltuk, hogy délután a második nyitvatartásra nem mentünk vissza. De ennek ellenére különleges élményben volt részünk.
